Utópia vagy valóság?

Szeretnél egy olyan világot látni, ahol…

Te és a szeretteid biztonságban élhettek,

Az egészségügyi rendszer valóban meggyógyítja a betegeket,

A környezet tiszta,

Az élelmiszer tápláló és mindenki számára elérhető,

A vezetés valóban érdeklődik a lakosság szükségletei iránt?

Első pillantásra ezek az elképzelések irreálisnak tűnhetnek, hiszen világtörténelmünk elmúlt évezredei lenyűgözően bizonyítják, hogy végső soron mennyire korlátozott minden emberi cselekvés.

De van okunk a reményre, mert a legfelsőbb szintről már létrejött egy olyan kormányzat, amely olyan hatalommal ill. képességekkel van felruházva, amivel világszerte megvalósítja majd a szükséges változásokat, így emberek milliárdjainak hamarosan teljesülhetnek a fent leírt vágyakozó kívánságai.

A valaha élt legnagyobb ember – Jézus Krisztus – mindezekkel a tényekkel tisztában volt. Ezért a következő jol ismert szavakat közölte azokank, akik figyeltek rá:

„Ti tehát így imádkozzatok: »Égi Atyánk…
Jöjjön el a királyságod.«“


Máté evangéliuma, 6. fejezet, 9. Vers

Szóval a földi problémák megoldása Isten Királysága által – azaz egy mennyei kormányzaton keresztül – fog bekövetkezni a megfelelő időben.

A Biblia jövendölései szerint a világ már több mint 100 éve az „utolsó napoknak” nevezett korszakában van, azaz a jelenlegi hiányos, instabil és korrupt emberi kormányzati rendszernek a végidejében. Ennek az időszaknak a végén Isten végre közbelép, hogy létrehozza az Ő örökké tartó, igazságos és kompetens kormányzatát, amely Jézus vezetése alatt megszünteti a földön felhalmozódott összes problémát. Tehát az eddig fennálló szomorú korszak, amelyben az emberek uralkodtak emberek felett, a biztos végéhez közeledik:

Mindezt láttam… egy olyan időben, amikor ember uralkodik emberen a saját kárára…“


PrédikátoR könyve, 8. fejezet, 9. Vers

Az idők amelyben élünk nem hagynak kétséget afelől, hogy ez a mintegy 2.000 évvel ezelőtt bejelentett kormányzati rendszerváltás már a küszöbön van:

…Amikor az Olajfák hegyén ült, a tanítványok külön odamentek hozzá, és így szóltak: „Mondd meg nekünk, hogy mikor lesznek meg ezek, és mi lesz a jele a jelenlétednek és a világrendszer befejezésének?”

Jézus pedig így válaszolt nekik: »… Háborúk zaját fogjátok hallani, és háborúkról kaptok híreket, de ne ijedjetek meg, mert ezeknek meg kell lenniük. Ez azonban még nem a vég.

Mert nemzet támad nemzet ellen, és királyság királyság ellen, és lesznek élelmiszerhiányok meg földrengések egyik hely után a másikon. Mindez a gyötrő fájások kezdete …«“

… [Továbbá] ezt mondta nekik: »…Lesznek … egyik hely után a másikon élelmiszerhiányok meg járványos betegségek, továbbá lesznek félelmetes látványok, és nagy jelek az égből …«“

»… és a törvénytelenség növekedése miatt a legtöbb emberben kihűl majd a szeretet …

És a királyságról szóló jó hírt hirdetni fogják az egész lakott földön, hogy minden nemzet halljon róla, és akkor jön el a vég.« …“


Máté Evangéliuma 24:3-14 / Lukács evangéliuma 21:10-11

Így majd minden ember, aki szívből hajlandó támogatni Isten Királyságát, határtalan boldogságot fog találni a földön. De ők már most is számos áldásban részesülnek, melyek segítenek nekik abban, hogy jobban megbirkózzanak a mindennapi élet nehézségeivel, és bizalommal tekintsenek előre.

Ha többet szeretnél megtudni erről a gyönyörű jövőről, az alábbi sorokban megfelelő cikkeket és videókat találsz ezzel a témával kapcsolatban. Minden tartalom ingyenes és regisztráció nélkül elérhető, akár több száz nyelven is!